A Bengals pass rusherének, Trey Hendricksonnak két hete eltört a csuklója, így ki is hagyta a Buccaneers elleni találkozót. A csapat azóta elvesztette a másik kezdő Sam Hubbardot, így elég vékonyka lett a poszton a gárda. Azonban Hendrickson mégis játszani fog a hétvégén, a törött csuklója ellenére is!
Hendrickson több orvossal is találkozott a sérülése óta és azt mondták neki, hogy nem lehet rosszabb a helyzet attól, hogy játszik. Ezért döntött úgy, hogy a nagy fájdalmak ellenére is pályára fog lépni. Még csak kötést sem fog viselni, tehát az ujjai és a keze mobilitása sem szenved hátrányt. Egyedül a fájdalmat kell tolerálnia.
“Ez csak a fájdalomról szól. És elég fájdalmas lesz.”
– mondta a pass rusher a TheAthleticnek. A döntése mögött pedig az az indok, hogy a csapattársak megteszik ezt egymásért.
“A szezon ezen pontján több időt töltünk egymással, mint a családunkkal, úgyhogy mi vagyunk most egymás családja. Ők is mindent megtennének értem.”
A legtöbben biztos azt mondanák, hogy akkor pihentetik magukat a rájátszásra, és lehet ez is lenne a felelősségteljesebb hozzáállás, sőt akár a csapatnál is mondhatnák Hendricksonnak, hogy nagyobb szükség van rá a playoffban. A Bengals a Jets éjjeli vereségével bebiztosította helyét a rájátszásban, azonban a csoportgyőzelemért és akár az első kiemelésért is lehet még küzdeni, így nem nevezhető tét nélkülinek a maradék három forduló.
Hendricksonnal pedig értelemszerűen jobb esélyei vannak erre a csapatnak.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben