Jalen Ramsey egy elég furcsa posztot tett közzé a Twitteren, amely alapján akár arra is lehet következtetni, hogy a kiváló corner és a Rams útjai elválnak egymástól.
“Volt, ami volt, van ami van. Ha ez a történet vége, akkor legalább nagyot szólt”
– írta a Seahawks ellen két INT-t és egy zseniális szerelést bemutató védő.
A Rams nincs könnyű anyagi helyzetben, első körös pickje sincs, mindez pedig akár azt is eredményezheti, hogy be kell vállalni pár nehéz döntést. Azzal persze lehet vitatkozni, hogy egy többé-kevésbé win now ablakban lévő csapat részéről jó ötlet-e elboltolni az egyik top 5-ös játékosát, de tény, hogy a még mindig csak 28 éves Ramsey elcserélésével minimum 5,6 millió dollárt spórolhat idén a gárda, ráadásul minimum egy első kört kaphatna érte.
Persze lehet teljesen másra vonatkozott ez a poszt és csak a szezon lezárultát akarta megörökíteni, bár a “ha ez volt a vége” feltételes mód ezzel szembemegy.

Legfrissebb cikkeink
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
- Caleb Williams nagyon nem akart a Bearsbe menni
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal