A 49ers két éve három első körös picket adott az irányító Trey Lance-ért, azonban első évében padozott Jimmy Garoppolo mögött, második szezonjában pedig korán megsérült. A helyére végül beálló hetedik körös Brock Purdy nem játszott rosszul, a csapatnál pedig elsősorban vele számolnak kezdőként (már amennyiben egészséges lesz). Így Trey Lance elérhetővé vált csere keretében.
Ian Rapoport ma arról számolt be, hogy ugyan a 49ers nem árulja a harmadéves irányítót, de fogad hívásokat vele kapcsolatban. Ez vélhetően a csapat által megszellőztetett információ és inkább arról van szó, hogy “elérhető Lance, gyertek cseréljetek érte”.
Több szempontból érdekes ez a hír. Egyrészt a jelek szerint gyorsan feladták ezt a kísérletet Shanahanék. Lance tapasztalatlan, nyers irányítóként érkezett a ligába, akiről tudni lehetett, hogy idő és még inkább meccstapasztalat kell neki, ha ki akarják aknázni benne rejlő potenciált, erre azonban nem lett lehetősége San Franciscóban.
Másrészt ugyan Brock Purdy elvileg a kezdő irányító az elmondottak alapján, ő azonban elég komoly könyöksérülést szenvedett a konferenciadöntőben és saját elmondása szerint sem biztos, hogy játszani tud nem hogy a szezon kezdetén, de hogy egyáltalán idén. És ha ő nem bevethető, akkor az idén igazolt Sam Darnold maradna egyedüli opcióként egy alapvetően bajnokesélyes gárda kezdőjében.
Harmadrészt pedig el lehet kezdeni találgatni, hogy hol köthet ki Lance. Egyesek felhozzák a Titanst, hiszen az új general manager Ron Charton a 49erstől érkezett. Mások szerint a Texans lehet opció, ahol állítólag nem akarnak 1/2-re irányítót választani, ha az nem Bryce Young, és az új főedző és a támadókoordinátor is a 49erstől érkezett.
Az ellenértéket tekintve vélhetően egy második napos cetlit kaphat érte a 49ers, jó esetben egy második köröset.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások