A Falcons védelme az utóbbi években elég gyengén teljesített, a Football Outsiders DVOA mutatója szerint az utóbbi két szezonban egyaránt a 3. legrosszabb volt a ligában, de EPA/playben sem jobb a helyzet, ott egyaránt 29. volt a gárda. Idén új védőkoordinátor érkezett a Saintstől Ryan Nielsen személyében, illetve sikerült több fronton is megerősíteni a keretet: jött a védőfalba David Onyemata és Calais Campbell, a linebackerekhez Kaden Elliss, a cornerekhez Jeff Okudah, a safetykhez pedig Jessie Bates.
A csapat kiváló védőfalembere, Grady Jarrett pedig úgy gondolja, hogy végre egy erős egységben focizhat majd.
“Azt látom magam előtt, hogy egy nagyon erős védelmi csapat leszünk. A támadó- és a védőfalban is erősek leszünk, ami előre fog minket vinni. David Onyemata érkezése nagyszerű lesz, és őrület, hogy sikerült egy olyan vezért megszerezni, mint Calais Campbell. Egy ilyen legenda érkezése mindenki játékát felemeli.”
– mondta Jarrett a csapat hivatalos oldalának.
A szélső passzsiettetést még mindenképp meg kellene oldania a csapatnak, hogy tényleg jó egységről beszélhessünk az esetükben, jelenleg ugyanis a veterán Lorenzo Carter és a tavalyi második körös Arnold Ebiketie számít kezdőnek. Nem lenne tehát meglepő, ha ide érkezne valaki az 1/8-as cetlivel a drafton. Stílust tekintve a Saintset másoló védelembe egy nagyobb darab edge rushert képzelhetünk el, ilyen a Texas Techről Tyree Wilson vagy az Iowáról Lukas Van Ness.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- zunya on BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- zunya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- zunya on Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Csakeztne on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- zunya on A George Pickens hullámvasút
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600