Tom Brady visszavonulása után a Buccaneers egy új érába kezdett bele, ahol kérdéses volt az irányító kiléte. Sokan remélték, hogy draftolnak majd valakit az első körben, azonban erre nem került sor, így Baker Mayfield és Kyle Trask fog megküzdeni a kezdőért. A korábbi főedzőjük, jelenlegi senior tanácsadójuk, Bruce Arians szerint pedig jobban is jártak így. Ő ugyanis jobbra értékelte Mayfieldet prospectként, mint bármelyik idei újoncot.
“Őszintén mondom, hogy ehhez a négyhez képest Bakert magasabbra értékeltem, mikor a profik közé érkezett. Ez egy őszinte vélemény. Nehéz dolga volt sérülten játszani és Clevelandben nem mentek jól a dolgok. Ez sokakkal megtörténik. Timmy Couch sem volt bust, egyszerűen Cleveland megtörte.”
– mondta Arians, via Pewter Report.
Mayfield az egyetemen Heisman trófeát nyert és 2018-ban 1/1-es lett. Arians nagyon szerette a hozzáállását, és szerinte jobb prospect volt, mint akár Bryce Young, akár CJ Stroud, akár Anthony Richardson, akár Will Levis.
Persze azóta Mayfieldet láttuk a profik közt is játszani. Újoncként egyébként kiválóan mutatkozott be, megdöntötte az újonc TD-rekordot, aztán harmadévesen rájátszásba is ment vele a Browns, sőt ott a franchise első playoff győzelmét aratta 1994 óta. 2021-ben viszont vállsérülést szenvedett és nagyon visszaesett a játéka. 2022-ben a Browns cserélt Deshaun Watsonért, Mayfieldet pedig eladta a Panthersnek, ahol szezon közben menesztették, majd a Ramsnél játszott pár meccset.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
- A Cowboys megkezdte a tárgyalásokat Trevon Diggsszel
- Még mindig nem tudjuk, ki lesz az idei Hard Knocks főszereplője
- 25 év alatti válogatott – Offense
- Triple Coverage #467 – A nagy irányító draft
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
Legutóbbi hozzászólások