Davante Adams tavaly kérte elcserélését, és végül a Las Vegas Raidersben kötött ki. Egyénileg jó szezonja volt, azonban csapatszinten nem sokra ment a Raiders, hiszen mindössze 6-11-es mérleget sikerült összehozni. Azt nem tudni, hogy pontosan mire számított Adams vagy a csere előtt milyen egyeztetései voltak a vezetőséggel, de az egyértelmű, hogy most nem tetszik neki az irány.
“A front office úgy gondolja, hogy most ez a legjobb a számunkra. Nem értünk egyet erről. Meg kell próbálnom hinni a tervekben és a lehető legoptimistábban hozzáállni. Nem erre számítottam, de most ez a helyzet.”
– mondta az elkapó a Ringernek.
Kínos. Nagyon kínos. A Raiders ugyebár kivágta Carrt, Adams korábbi egyetemi irányítóját, jó cimboráját. A helyét pedig Jimmy Garoppolo veszi át, aki előrelépést semmiképp sem jelent Carrhoz képest.
“Azon múlik az egész, hogy milyen stílusú focit játszunk. Ha egy bizonyosat, akkor sokat tudok segíteni Garoppolónak. De ha egy másikat, akkor nehéz lesz maximalizálnunk a támadósort.”
Jó esély van arra, hogy Garoppolóval egy kevésbé Adams erősségeire építő, hanem egy rövid passzos, a pálya közepét támadó támadósor jöhet, amiben persze képes Adams is játszani, de nem használják ki az igazi erősségeit. Ne lepődjünk meg tehát, hogy ha a Raidersnek nem megy a szezon első negyedében-felében, akkor elindulnak a trade pletykák Adams kapcsán. Ezzel viszont az a baj, hogy a Raidersnek ez nem érné meg pénzügyileg, hiszen nagyon sok halott pénzt kéne benyelni utána és gyakorlatilag semmit sem spórolnának.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások