Le’Veon Bellnek minden esélye megvolt arra, hogy Hall of Famer pályafutása legyen, de végül a pénz fontosabb volt és derékba tört a karrierje. A még mindig csak 31 éves futónak már két éve nincs csapata és utólag már azt kívánja, bárcsak kompromisszumkészebb lett volna a Steelersszel.
“Nem kellett volna elhagynom Pittsburgh-öt. A garantált tartalom nagyságán ment a vita és egyikünk sem volt hajlandó engedni. Nem akartam elhagyni a csapatot, de végül máshogy történt, és most azon jár az eszem, hogy nem lehetett-e volna másképp? Tényleg nem tudtam volna engedni egy kicsit? Valószínűleg az lett volna a jó döntés, ha lenyelem a békát és maradok Pittsburgh-ben”
– mondta a futó az NFL Mediának.
Bell 2013-ban a Steelers második köröse volt. Karrierje első öt évében 5336 yardot és 35 TD-t szerzett a földön, illetve 3289 elkapott yard és kilenc elkapott TD került a neve mellé. Ez idő alatt háromszor lett All-Pro és háromszor Pro Bowler, de a Steelers a csapat hagyományainak megfelelően még így sem akart túl sok pénzt garantálni a futónak.
Emiatt Bell kiülte a 2018-as szezont, majd aláírt 4 évre 52,5 millió dollárért a Jetshez. A szerződésből 35 millió dollár garantált volt, de a csapat borzalmas támadófala mögött Bell játéka is visszaesett, két évvel később pedig kivágták. Ezt követően próbálkozott a Chiefsben, a Ravensben és a Bucsban is, de már csak árnyéka volt régi önmagának.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
Legutóbbi hozzászólások