Nick Folest nemrég vágta ki a Colts, már 34 éves és korábban is gyakran elgondolkozott a visszavonuláson. Most sincs kizárva ez a forgatókönyv, de egyelőre még nem döntött a jövőjéről a korábbi Super Bowl MVP.
“Gyakorlatilag minden évben felmerül a gondolat, hogy befejezzem. Minden holtszezonban azt kérdezem magamtól, hogy akarok-e még játszani, akarom-e folytatni? Pláne most, a tavalyi szezon után”
– mondta az irányító (via Philadelphia Inquirer).
Folest 2012-ben a harmadik körben választotta ki az Eagles, majd 2015-ben a Ramsbe cserélték, onnan a Chiefsbe került, majd a visszavonulás gondolatával is eljátszott, de végül visszatért Philadelphiába, ahol aztán 2017-ben Carson Wentz sérülése után Super Bowl győzelemig vezette a Phillyt, ráadásul a döntő MVP-je is ő lett.
Az Eaglestől 2019-ben távozott a Jaguarsba, ahonnan aztán a Bearsbe cserélték, de ott sem húzta sokáig. Tavaly a Colts adott neki lehetőséget, háromszor is pályára lépett, de mindössze 224 yard és négy INT került a neve mellé. Amennyiben visszavonulna, úgy 14 227 yarddal, 82 TD-vel és 42 INT-vel a neve mellett, illetve nem mellékesen közel 85 millió megkeresett dollárral intene búcsút az NFL-től.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- 21 millió dollárnyi halott pénz nyel be idén a Cardinals DeAndre Hopkins után
- Kiváló, de némi szokásos bolondsággal – Seahawks draftértékelő
- Sok kicsi sokra megy – Rams draftértékelő
- A Kelce tesók szeretik a TNF meccseket, de ellenzik az új kickoff- és vészirányító szabályt
- Garoppolo minden pénzét bukhatja a Raiderstől a lábsérülése miatt
- Csak a Bills és a Chiefs érdeklődött komolyabban DeAndre Hopkins iránt
- Hol köthet ki DeAndre Hopkins?
- Egy meccsre eltiltották a Jets cornerbackjét autóbaleset okozása miatt
- Robert Saleh szerint a Jets ott van a 6-8 Super Bowl esélyes csapat közt
- Nem szóltak, hogy három napig tart a draft? – Chargers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások