Tom Brady visszavonulásával és megfelelő helyettes nélkül a legtöbben nem várnak valami jó szezont a Buccaneerstől. Nincs ezzel így a csapat kiváló tackle-je, Tristan Wirfs, akit a Vikes Verified podcastben kérdeztek arról, hogy milyen eredménnyel fog zárni a csapat. Wirfs kicsit elgondolkodott, majd csak annyit mondott:
12-5.
A fogadóirodák 6,5 győzelemre lőtték be a Buccaneerst idén, szóval elég nagy meglepetés lenne a 12 győzelem. A Bucs két éve képes volt 13 győzelemre is, de Brady nélkül azért erre jóval kisebb esély van, főleg hogy tavaly sem voltak már közel ehhez. Ugyan az NFC nem olyan erős, mint az AFC, az NFC South pedig még talán azon belül is a leggyengébb csoport, de akkor is meglepő lenne, ha Baker Mayfielddel vagy Kyle Traskkel ilyen jó mérleget érne el a gárda. Az persze a keret erősségét tekintve nem lenne meglepő, ha túlteljesítenék a Vegas által várt 6,5 győzelmet, de innen a 12 siker még messze van.
Wirfs egyébként nem sokat árult el a QB-csatáról, csak annyit, hogy a két irányító felváltva kap lehetőséget az első csapattal.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garoppolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
Legutóbbi hozzászólások