Damar Hamlin – aki tavaly majdnem életét vesztette a pályán – ismét ott volt a pályán a Bills első előszezonmérkőzésén. Elmondása szerint ugyan ideges volt egy kicsit a mérkőzés előtt, de nem bánta meg, hogy a folytatás mellett döntött.
“Senki sem kényszerített arra, hogy folytassam a futballt, ez az én döntésem volt. Tudom, hogy ez mivel jár. Nem mehetsz ki úgy a pályára, hogy kétszer is meggondolod, mit csinálsz és mit nem, mert azzal csak növeled a kockázatot. Amikor ott vagyok a pályán, akkor nem hezitálok, csak játszom a saját játékomat és most szuperül éreztem magam”
– mondta a safety (via PFT).
Hamlin az elkapó Tee Higginst szerelte a Bills Bengals elleni tavalyi alapszakasz-meccsén, amiből ugyan még felállt, de pár másodperccel később összeesett (ha valaki nagyon meg akarja nézni a videót, akkor itt megteheti). A mentősök tényleg nagyon hamar begurultak a pályára, próbálták újraéleszteni a safetyt, defibrillátort is bevetettek, ami szerencsése sikeres volt. A pulzusa visszatért, azonban nem tudott magától lélegezni, így intubálták és kritikus állapotban a közeli kórházba szállították. Az állapota ezt követően folyamatosan javult, kikerült a kórházból, a rehabilitáció során sem volt semmi probléma, így folytathatja a pályafutását.
A 25 éves játékos egyébként a Bills 6. köröse volt 2021-ben, és bár újoncként nem kapott nagy szerepet, de tavaly a sérüléséig 845 snapen játszott.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
- Jimmy Garopoolo bekerült az agyrázkódás-protokollba, veszélyben a hétvégi játéka
- A Steelers OC olyan pocsék teljesítményt nyújt, hogy előléptették
- Az Eagles könnyebben, a Bengals nehezebben nyert hétfő éjjel
- Triple Coverage #487 – Nagyon érdekes fordulón vagyunk túl, most jól ki is beszéltük
- Véget ért Mike Williams szezonja
- Sam Howell is úgy nyeli a sackeket, mintha kötelező volna
- A Rhein Fire nyerte az ELF idei kiírását!
- A Dolphinsra egyszerűen nincsenek szavak
- Derek Carr megúszta a legrosszabbat
Legutóbbi hozzászólások