Vasárnap rendezték az ELF döntőjét, amit hazai pályán 53-34 arányban húzott be a Rhein Fire, ami így veretlenül lett bajnok az európai elitligában. A Stuttgart Surge sem panaszkodhat túlzottan a szezonra, hiszen tavaly egyetlen meccset sem nyertek, most pedig ezüstéremmel térhettek haza Duisburgból.
A Surge kezdte meg a pontgyártást, majd a Fire 21-6-ra fordítani tudott, viszont félidőre 24-20-ra felzárkózott a stuttgarti alakulat. Az NFL-t is megjárt Jim Tomsula legénysége viszont a második félidőben bedarálta ellenfelét. Hat támadásukból öt pontszerzéssel, azon belül 4 TD-vel végződött, szereztek egy interceptiont és egy fumble-t is, így a végére nem volt kérdés, ki lesz a bajnok.
A 31.500 néző előtt rendezett döntő legértékesebb játékosa a 393 yardot és 6 TD-t szerző Jadrian Clarkot választották.
Az ELF jövő tavasszal ismét visszatér, ahol a Fehérvár Enthroners küzdelmeit ismét követhetjük majd.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén