A Vikings már a holtszezonban belekezdett egy komolyabb újjáépítésbe, a menedzsment sorra vált meg a legjobb védőitől. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy az elit pass rusher Danielle Hunter is köztük lesz, de végül sikerült megállapodniuk a feleknek a folytatásról. Az 1-4-es kezdés után viszont megint aktuális lett a kérdés és könnyen elképzelhető, hogy az október végi cserehatáridő előtt kiárusítást fog tartani a csapat.
Több riport is arról számolt be, hogy a Vikings meghallgatja a trade ajánlatokat Hunterrel kapcsolatban. A 28 éves védő neve mellé 76 nyomásgyakorlás és 13 sack került tavaly, idén pedig öt meccsen már hat zsákolásnál tart, vagyis abszolút elit szintet képvisel. A szerződése viszont jövőre lejár, így ha még komolyabb ellenértéket akar érte a csapat (mondjuk egy második- és egy harmadik körös picket), akkor most kell elcserélni.
Hunter mellett állítólag több hívást is kapott a Viking az elkapó K.J. Osbornnal és a safety Harrison Smith-szel kapcsolatban is. Előbbi egy korrekt második-harmadik számú WR, a legjobb idényében 670 yard és hét TD került a neve mellé, egy 5-6. körös picket bőven megérhet. Harrison pedig sokáig a liga egyik legjobb safetyje volt, és bár még mindig átlagon felüli, de lassan 35 évesen már jelentősen megkopott a játéka (6-7. kört remélhet érte a csapat).

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Herbertnek akár véget is érhetett a szezon az ujjsérülése miatt
- A szezon végéig Flacco marad a Browns kezdő irányítója
- Mahomesék a bírókat okolják Toney hülyesége miatt
- Újabb 49ers-henger, egy majdnem 0-0, és most épp a Buccaneers került az NFC South élére
- A vasárnapi eredmények hihetetlen izgalmassá tették az AFC wild card csatáját
- A Cowboys simán, a Bills drámain nyert rangadót, szuper volt a Ravens-Rams
- Ismét Joe Flacco kezd a Brownsban
- Hall of Famer karrier helyet 31 év börtön – a Lawrence Phillips portré
- A Chiefs kezdő linebackerét, a Bills tight endjét aktiválta, TJ Watt agyrázkódást szenvedett
- Így állnak sérültekkel a hétfő esti rangadók főszereplői
- Derek Carr játszik, Taysom Hill nem, Chris Olave betegen vállalja a játékot
- Lawrence játékára több esély van, mint Genóéra, de minden csak a meccs előtt derül ki
- Jayden Danielsé a Heisman!
- Geno Smith játéka is kérdéses
- Erősen kérdéses Trevor Lawrence játéka
Legutóbbi hozzászólások