Tegnap arról szóltak a hírek, hogy bár Daniel Jones nyaksérülése szépen gyógyul, de még messze nincs játékra alkalmas állapotban, így jó eséllyel Tyrod Taylor lesz a Giants kezdő irányítója. Ez most hivatalossá vált, ami viszont aggasztó, hogy a főedző Brian Daboll nem tudta megerősíteni, hogy a korábbi első körös irányítót idén látjuk még a pályán.
“Nincs kristálygömböm, nem tudok jósolni a sérülésekkel kapcsolatban. Annyit tudok mondani, hogy egyre jobb állapotban van és megnézzük, hol fog tartani a jövőhéten”
– mondta Daboll (via PFT).
Jones idén kapott egy 4 éves, 160 millió dolláros szerződést a csapattól, de egyelőre nem tudta meghálálni a nagy pénz. A Dolphins elleni kiütéses vereség során megsérült a nyaka, így az ötödik forduló óta nem is lépett pályára, de a sérülés előtt sem játszott jól. Öt meccs alatt két TD és hat INT került a neve mellé négy extra dobás és nyolc turnovert érő passz mellett), ráadásul az a két hatpontos is egyetlen meccsen jött össze. Ehhez képest Taylor sokkal kevesebb hibával játszik, két kezdő meccsén nem adta még el a labdát, illetve két TD mellett hét extra dobása volt mindössze két turnovert érő passz társaságában.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kihagyás vár Arik Armsteadre, eltiltották a Colts védőfalemberét
- FK! kezdeti Big Board 2024
- Justin Jefferson teljes edzés munkát végzett, a héten visszatérhet a pályára!
- Szokatlan nevek a forduló legjobbjai között
- Josh Dobbs marad a Vikings kezdő irányítója
- A Rams leigazolta Mason Crosbyt
- Történelmi csapatok történelmien rossznak ígérkező meccse – Patriots@Steelers
- Playoff Ranking #13
- Zach Wilson visszatér a Jets kezdőjébe
- Az Eagles, a 49ers és a Cowboys is bebiztosíthatja a rájátszást a héten
- Ki hogy áll irányító fronton?
- Tyrod Taylor visszatér, de a kezdőt nem kapja vissza
- A Patriots kezdő futóját, a Jaguars kezdő elkapóját veszítette el
- Elveszítette kezdő védőjét a Lions, cornert igazolt a 49ers
- Patrick Mahomes és Cooper Kupp is az ide Walter Payton Év Embere díj jelöltjei között
Legutóbbi hozzászólások