Von Miller a szabályok értelmében a héten már visszatérhet, de mivel a Bills most Londonba utazik, így arra számítottunk, hogy ezt a meccset még kihagyja a veterán pass rusher. Saját elmondása szerint viszont inkább arra tegyük meg a tétjeinket, hogy ott lesz a Tottenham Hotspur Stadium gyepén a Jaguars ellen.
A Voncast című podcastjében mondta el a sztárvédő, hogy “ha fogadni kéne, akkor láthatjuk majd Von Millert Londonban” és 90% esélyt adott a játékára. Ma már vállvédős edzésen fog részt venni és ha mindenkitől megkapja a zöld jelzést, akkor ott lesz a pályán – ehhez elmondása szerint lenyűgözően kell teljesítenie az edzésen, de szerinte ez menni fog. Láthatóan nagyon izgatott volt amiatt, hogy visszatérhet játszani.
A Bills pass rush jól működött alapvetően nélküle is Greg Rousseau és Leonard Floyd vezetésével, szóval megtehetik, hogy óvatosak lesznek Millerrel és még kivárnak egy hetet, de az is biztos, hogy egy szintet minimum emelne az amúgy is kiválóan teljesítő védelmen Miller visszatérése.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Megvan az egyetemi rájátszás négyes mezőnye!
- Keenan Allen és Chis Olave is vállalja ma a játékot!
- A Panthersnél az 5. fordulóban már azon gondolkodtak, hogy leültessék Bryce Youngot
- A Panthers három, a Packers egy kezdő védőt aktivált IR-ről
- Lehetetlen helyzetben az egyetemi playoff bizottság
- Love story
- Egy újabb ex-Packer sült fel a Jetsben
- FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 12. forduló
- Myles Garrettre nincsenek szavak, játszani fog a hétvégén
- A Patriots utáni élet: Bill Belichick igazi opciói
- Sérülésjelentés a 13. forduló előtt: hosszú a lista
- Achane, Higgins és Fitzpatrick is visszatér a héten!
- Ertz szabadügynök lett, több contender is érdeklődik iránta
- Már biztos, hogy Joe Flacco kezd a Brownsban vasárnap!
- FK! Preview #13
Legutóbbi hozzászólások