A Patriots az idei holtszezonban a saját játékosaira fektette a hangsúlyt, számos kezdő kapott új szerződést vagy hosszabbítást a menedzsmenttől. Nincs azonban köztük a védőfalember Davon Godchaux, aki még az edzőtábor előtt megoldaná a problémát.
“Imádom New Englandet, innen szeretnék visszavonulni, de nem minden áron. Nagyon remélem, hogy még az edzőtábor előtt sikerül megállapodnunk egy fair szerződésben”
– írta Godchaux egy közösségi médiás posztjában.
A Dolphins korábbi ötödik köröse 2021-től erősíti a Patriotsot. Ez idő alatt folyamatosan kezdő volt, minden szezonban legalább 650 snapen a pályán volt, bár túlzás lenne azt állítani, hogy különösebben jól is játszott volna. Ráadásul idén novemberben már 30 éves lesz, így bőven lehet érvelni a hosszú távú megtartása ellen is.
Amennyiben nem sikerül megegyezni, úgy mindennel együtt 8,3 millió dollárt kereshet idén.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén