Austin Ekeler és a Chargers idén szakított egymással, a futó pedig továbbállt Washingtonba. Már tavaly sem volt felhőtlen a felek kapcsolata, hiszen nem akartak több pénzt adni a running backnek, de úgy néz ki nem ez volt az egyetlen oka a távozásnak. Az új vezetőség ugyanis azt várta volna, hogy igazi workhorse futójuk legyen, amit Ekeler már nem akart.
“Olyan embert akartak, akinek odaadhatják 300-szor is a labdát egy évben, nekem pedig már nincs meg erre a kapacitásom. Nem ez a játékom, nem így lesz Austin Ekeler a lehető legjobb a pályán.”
– mondta a futó az Up & Adams műsorban.
Nem meglepő, hogy Jim Harbaugh és Greg Roman ilyen workhorse futót akart magának, habár azt nem mondhatnánk, hogy meg is találták, ugyanis a rendkívül sérülékeny JK Dobbinst, illetve az erőfutó Gus Edwardsot igazolták le. Előbbinek 152 labdaérintés a rekordja négyéves karrierje során (lehetne több, ha nem lenne ennyit sérült), utóbbinak pedig 210, épp tavalyról.
Ekelernek egyébként egyszer volt 300 labdaérintéses szezonja, 2022-ben 204 futása és 107 elkapása volt. Ő most Brian Robinsonnal osztozik majd a snapeken a fővárosban, ők ketten jól kiegészítik egymást.

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?