A 49ers és a sztárelkapó Brandon Aiyuk továbbra sem tudott megállapodni egy szerződéshosszabbításról, láthatóan nincsenek közel az álláspontok. Michael Silver (San Francisco Chronicle) most arról számolt be, hogy a csapat legutóbbi ajánlata nagyjából évi $26 millióról szól az elkapó felé.
Ezt nem csoda, hogy Aiyuk nem akarja elfogadni, hiszen nem hogy nem közelíti meg Justin Jefferson $35 milliós átlagát, ami jelenleg rekordnak számít, de még csak Jaylen Waddle és Amon-Ra St. Brownét ($28,25-30 millió) sem, akik szintén idén kaptak szerződést. Aiyuk simán tud érvelni amellett, hogy náluk jobb elkapónak számít.
A támadó egyébként kihagyta a kötelező minitáborát a csapatnak, legközelebb majd az edzőtáborban kellene ismét megjelennie, de amennyiben addig nem sikerül megállapodni, úgy esélyesnek tűnik egy hold-in szituáció, azaz hogy Aiyuk ott lesz a helyszínen, de nem öltözik majd be az edzésekre. Tavaly Nick Bosával is ez volt a helyzet, vele végül csak szeptember elején, közvetlen a szezon kezdete előtt sikerült megállapodni.
Ideális esetben erre hamarabb sor kerülni Aiyuk esetében, azonban ha mégsem, akkor egy szezon közbeni csere sem tűnik elképzelhetetlennek.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva