A Saints tavaly visszacsábította a visszavonulásból a 37 éves Jimmy Grahamet, a tight end pedig nem is teljesített rosszul. Ugyan nem volt már az a megállíthatatlan erő, mint fénykorában, de azért hat elkapásból így is szerzett négy TD-t. Természetesen ennél többet nem lehet tőle várni, de elmondása szerint élvezte a tavalyi szezont és mindenképp konzultálni fog a Saintsszel, mielőtt meghozza a döntést a folytatásról.
Graham 2010-ben a Saints harmadik köröse volt és nagyon hamar elit tight enddé nőtte ki magát. Újoncként még nem sok vizet zavart, de az azt követő négy idényben 4396 yardot és 46 TD-t kapott el, gyakorlatilag egy szinten teljesített Rob Gronkowskival. Ennek ellenére a csapat elcserélte Seattle-be, ahol lehúzott három korrekt szezont, majd két-két gyengébb év következett Green Bayben és Chicagóban.
Ha a visszavonulás mellett dönt, akkor 719 elkapással, 8545 yarddal és 89 TD-vel, valamint két All-Pro címmel és ötszörös Pro Bowlerként fejezné be.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala