Az irányítók fizetése óriási ütemben nő és nő, ami sokaknak nem tetszik. Nem csak bizonyos szurkolóknak, de bizonyos tulajdonosoknak sem. Tom Pelissero a liga hivatalos médiacégétől például arról beszélt a Rich Eisen Show-ban, hogy vannak olyan tulajdonosok, akik arról beszélgettek, hogy jó lenne egy “irányító sapkát” bevezetni, azaz hogy a QB-k fizetése ne léphessen túl egy bizonyos százalékot a fizetési plafonból.
Pelissero azért hozzáteszi, hogy nincs nagy támogatottsága az ötletnek jelen pillanatban. A PFT egyébként úgy tudja, hogy nem egy hivatalos különálló sapkáról lenne szó, hanem egy nem hivatalos, tulajok közti külön megállapodásról, hogy nem mennek egy bizonyos összeg fölé – ami lássuk be, elég kartell-szagú, és egyébként szembe is menne a Kollektív Szerződéssel. Mindenesetre azért érdemes majd figyelni, hogy cap arányosan a következő években növekednek-e a QB-fizetések, vagy megállunk egy bizonyos százaléknál.
Korábban voltak egyébként játékosok, mint például Darrelle Revis és Kirk Cousins, akik a fizetési sapka bizonyos százalékát szerették volna elkérni új szerződésük tárgyalásakor, de eddig senki sem járt sikerrel ilyen téren, hiszen ez egyáltalán nem volt érdeke a csapatoknak, mivel nem tudtak volna a könyveléssel játszani – és ez továbbra is így fog maradni.

Legfrissebb cikkeink
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
Legutóbbi hozzászólások
- Miloo on Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- Pedro44 on Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- Csakeztne on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
Füstszűrőset?