Nagyon rosszul érintette a Dolphinst Shaq Barrett visszavonulása, hiszen Jaelan Phillips és Bradley Chubb is sérülésből lábadozik, így az első körös Chop Robinson lett volna az egyetlen értelmes pass rusher a csapatban a szezon elején. Úgyhogy gyorsan próbajátékra hívták Yannick Ngakoue-t és Emmanuel Ogbah-t is, utóbbit pedig le is igazolták – számolt be Jordan Schultz.
A 2016-ban második körös Ogbah az utóbbi négy évet töltötte Miamiban, tavasszal vágták ki úgy, hogy még volt $4 millió halott pénz utána. Nyilván úgy látták, hogy az addigi fizetését nem éri meg, ezzel szemben most kapott egy ösztönzőkkel együtt $5 milliós szerződést – a kényszer ugyebár nagy úr. Persze az alapfizetése vélhetően ennél jóval kevesebb.
Ogbah-nak 2020-ban és 2021-ben volt két elég jó éve, de az utóbbi két szezonban kiszorult a pikszisből és két év alatt csak bő 600 snapje volt, amiken nem alkotott maradandót.

Legfrissebb cikkeink
- Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- A vasárnapi meccsekre is bevásárolná magát a Netflix
- Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Geiz on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Cseh Tibor on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- AdrenalineJunkie on Még nagyobb bajban Justin Tucker: már 16 masszázsterapeuta perli
- Pedro44 on Ittas vezetés miatt letartóztatták a Ravens guardját
- Zotya on A 2025-ös Super Bowl döntő pénzügyi hatása a sportfogadási iparágra
- Miloo on Pontrekordot állítottak fel az ex-Alabama játékosok
- Zotya on Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok