Kezdődnek az edzőtáborok, ez pedig nagyon jó alkalom arra, hogy a csapatok hosszabbítsanak játékosaikkal. Így tett a Broncos a fiatal guard Quinn Meinerzcel, aki négy évre $80 millióért hosszabbított, amiből $45 millió valamilyen formában garantált – írja Ian Rapoport.
A 25 éves játékos így a harmadik legjobban fizetett guard lett a ligában Landon Dickerson (Eagles) és Chris Lindstrom (Falcons) után, holtversenyben Robert Hunttal (Panthers) és Quenton Nelsonnal (Colts). A Broncos pedig rendesen ráfeküdt a támadófalára fizetéseket tekintve, hiszen Meinerz mellett övék a 16. legjobban fizetett guard (Ben Powers évi $12,875 millióval), a 16. legjobban fizetett tackle (Mike McGlinchey évi $17,5 millióval) és a 18. legjobban fizetett tackle is (Garrett Bolles évi $17 millióval).
Meinerznek egyébként remek sztorija van, hiszen Div3-as egyetemen tanult és focizott (Wisconsin-Whitewater). Végzős évében nem is tudott játszani a Covid miatt, helyette az erdőben edzett különböző nem túl tradicionális módszerekkel. Az utolsó pillanatban behívták a Senior Bowlra, ahol kiválóan teljesített, majd a harmadik kör végén elvitte a Broncos, mára (három évvel később) pedig az NFL egyik legjobbja lett a posztján.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Mock draft a Super Bowl után