Matt Judon a Patriots messze legjobb pass rushere, de tavaly megsérült, jövőre pedig lejár a szerződése, így nincs könnyű helyzetben a csapat a védő hosszabbításával kapcsolatban. Pozitívum, hogy a Fox Sports információi szerint a Patriots már adott egy hosszabbítási ajánlatot a védőnek, azonban Judon azt nem fogadta el és állítólag nagyon messze vannak az álláspontok.
Az augusztusban 32 éves védő 2016-ban a Ravens ötödik köröse volt, majd 2021-ben aláírt a Patriotshoz 4 évre 56 millió dollárért. A váltás nagyon bejött neki, az első két idényében 28 sacket szerzett, tavaly pedig négy meccs után négynél járt, mielőtt kidőlt volna az egész idényre.
A pass rusher tehát egyértelműen túlteljesítette a szerződését, így még tavaly kapott egy fizetésemelést, amelynek értelmében 4 millió dollárt áthoztak a 2024-es fizetéséből és megemelték vele a 2023-as bérét. Emiatt viszont idén maximum csak 7,5 millió dollárt kereshet, de a kora – és mivel egy súlyos sérülésből tár vissza – miatt meglepő, hogy nehezen egyeznek meg a felek.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben