A Washington 1991 óta nem járt a Super Bowlban, sőt azóta mindössze nyolc alkalommal sikerült pozitív mérleget elérni, a rájátszásban pedig 3-7 a csapat mérlege. Az ezt megelőző bő 20 évben viszont tarolt a franchise, ráadásul tette mindezt úgy, hogy 1969 és 1990 között mindössze háromszor választott az draft első körében.
Ma gyakorlatilag alapvetés az NFL-ben, hogy csak úgy lehet hosszú távon sikeres egy franchise, ha a jó piaci tevékenység mellé remek draftok társulnak. Kifejezetten ritka az, amit például a Rams csinált a 2016-os szezon után, hogy a win-now keretein belül a magas pickjeit már bizonyított sztárokra költi el és hét éven keresztül nem húz az első körben. Ez azonban semmi ahhoz képest, mint amit a Washington csinált az 1900-as évek második felében.
A leánykori nevén még Redskinsként ismert franchise két NFL-bajnoki címet szerzett még 1937-ben és 1942-ben. Ezt követően viszont – hasonlóan a Lionshöz vagy a Brownshoz – évtizedekig igazi boxzsáknak számított. Úgy tűnt, hogy mindez megváltozik Vince Lombardi 1969-es kinevezése után, a legendás szakember ugyanis elvállalva a főedzői és general manageri szerepet rögtön egy 7-5-2-es szezonnal nyitott (még a franchise tulajdonjogának öt százalékát is nekiadta az igazgató Edward Bennett Williams).
Sajnos az együttműködés nem tartott sokáig, ugyanis 1970 nyarán Lombardit rákkal diagnosztizálták és szeptember harmadikán el is vesztette a küzdelmet a betegséggel szemben. A helyére Tim Temerario és Bill Austin lett kinevezve, de a Redskins sorozatban 25. alkalommal is lemaradt a rájátszásról. Így került egy évvel később a csapat élére a későbbi Hall of Famer George Allen, akivel sikerült végre a helyes útra terelni a fővárosi franchise-t.
B*szd meg az első kört

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal