Az NFC északi csoportja talán a legjobb divízió lesz idén. A Packers és a Lions a Super Bowlért mehet, a Bears és a Vikings pedig a playoffot tűzheti ki magának. De sok kérdőjelünk van azért még a csapatokkal kapcsolatban, most pedig megnézzük, hogy a training camp során milyen személyi kérdésekre kaphatunk választ edzőtábori csaták formájában.
Chicago Bears
Belső támadófal
Őszinte leszek, nem a Bears edzőtábora a legérdekesebb a csatákat figyelembe véve – lesznek a csoporton belül is sokkal érdekesebbek. Ennek oka talán az, hogy nem valami mély a Bears kerete, a kezdők eléggé le vannak osztva. Persze még nincsenek az építkezés előrehaladott fázisában, így ez rendben is van.
Chicagóban talán a belső támadófal lesz, amire elsősorban figyelni kell. Hárman pályáznak két posztra úgy, hogy egyikük, Ryan Bates bevethető centerben és guardban is. Őt már tavaly is meg akarták szerezni, végül idén cseréltek érte a Billsszel, és vélhetően kezdőnek is szánják. A kérdés az, hogy melyik poszton. Eddig főleg guard volt, de talán centerként számítanának rá elsősorban. Ebbe szólhat bele az, hogy az egy éve drágán leigazolt Nate Davis a tavalyi szezonban pár hétre elérhetetlen volt és a pályán sem teljesített igazán jól. Ha Coleman Shelton jobban teljesítene centerben (van tapasztalata ebben bőven, bár nem minőségi játékos), mint Davis guardban, akkor utóbbi a padon találhatja magát és a Shelton-Bates duóval vághatna neki a szezonnak a Bears. Ezzel együtt valószínűbb a Bates-Davis duó az első héten.
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
Legutóbbi hozzászólások
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről