Úgy tűnik, hogy az AFC South-ban nagyon népszerű lett a teljesítményfokozó szerek használata, pár napon belül ugyanis már a második játékos kapott hatmeccses eltiltást a csoportban. Ráadásul mindkettőnek köze van a Titanshez: Denico Autry Tennessee-ből igazolt a Texanshoz idén, míg Arden Key most is a csapat játékosa.
A 28 éves Key eredetileg a Raiders harmadik köröse volt még 2018-ban. Ott nem váltotta meg a világot, majd elkerült a 49ershez, ahol 2021-ben 39 nyomásgyakorlás mellett nyolc sacket szerzett. Ezt követően leigazolta a Jaguars, tavaly pedig a Titanshez került, ahol 40 nyomásgyakorlás mellett hét sack került a neve mellé.
Abszolút kezdőnek számított, mellette ugyanis csak Harold Landry, Rashad Weaver és a hetedik körös újonc Jaylen Harrell erősi a posztot a rosteren lévők közül.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat