Matt Judon is azon sztárok között volt, akiknél jó esély volt egy holdoutra egy új szerződés reményében. A védő azonban nem ezt az utat választotta és a tervek szerint ott lesz a csapat edzésein, miközben a háttérben zajlanak a hosszabbítási trágyalások.
Az augusztusban 32 éves védő 2016-ban a Ravens ötödik köröse volt, majd 2021-ben aláírt a Patriotshoz 4 évre 56 millió dollárért. A váltás nagyon bejött neki, az első két idényében 28 sacket szerzett, tavaly pedig négy meccs után négynél járt, mielőtt kidőlt volna az egész idényre.
A pass rusher tehát egyértelműen túlteljesítette a szerződését, így még tavaly kapott egy fizetésemelést, amelynek értelmében 4 millió dollárt áthoztak a 2024-es fizetéséből és megemelték vele a 2023-as bérét. Emiatt viszont idén maximum csak 7,5 millió dollárt kereshet, miközben egészségesen ennek a tripláját is simán megérné.

Legfrissebb cikkeink
- Caleb Williams nagyon nem akart a Bearsbe menni
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal