Nem csak Jordan Love, hanem Tua Tagovailoa is új szerződést szeretne kiharcolni magának a szezon kezdete előtt. A Packers irányítója úgy döntött, hogy addig semmilyen edzésmunkát nem végez, a Dolphins QB-ja pedig egy köztes megoldást választott, és limitáltan edz együtt a csapattal.
Mike McDaniel főedző beszélt arról az újságíróknak, hogy tudják, hogy Tua épp a szerződéses tárgyalások közepén van, ez fontos neki és a csapatnak is, az edzéseken való részvétele pedig eléggé rugalmas és változó, napról-napra más lehet a dolog. Összességében arra számítanak, hogy az OTA-khez hasonló lesz az irányító részvétele, ezek szerint Tua nem nagyon fog a 11 a 11 elleni gyakorlatokon részt venni, de a 7 a 7 elleniken igen, ahol nincsenek falemberek. Így volt ez a szerdai első edzésen is, ahol a 11 a 11 elleni gyakorlatokon csak két snapet volt fenn átadni a futóknak a labdát, viszont a 7 a 7 ellenieken végigtolta ez edzést.
Érdekes és egyedi hozzáállás ez, mindenesetre nagyon kíváncsiak vagyunk, mi lesz a végkifejlet, azaz hogy a Dolphins ad-e neki szerződést, és ha igen, milyet.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala