Ahogy minden szakértő, úgy mi is értékeljük a csapatok draftjait az aktuális tudásunk alapján. Ez egyesek szerint nem más, mint ködszurkálás, és legalább kettő, de inkább három év kell ahhoz, hogy jól meg tudjunk ítélni egy draft classt. Ez a feltétel most teljesült a 2021-es draftoltak esetében, így egy sorozat keretében újraértékeljük a csapatok draftjait. Jöjjön az AFC West!
A koncepció a következő: fogjuk a 2021-es draftértékelőinket, felelevenítjük az akkori gondolatainkat, majd a jelenlegi tudásunk alapján újraértékeljük az adott csapat húzásait.
Denver Broncos
A sor rögtön a class egyik legérdekesebb és legviccesebb(?) értékelésével indul. Ugyanis a Broncos már akkor is hosszú évek óta irányítóproblémával küzdött és úgy alakult a börze, hogy a top4 irányítóból ketten is lecsúsztak a Broncos választásáig. Egyikük Justin Fields (a másik Mac Jones volt) ráadásul a legtöbb szakértő szerint is top10 (top5?) tehetség volt a classban, így nagy lehetőség előtt állt a csapat. Aztán kiválasztották Patrick Surtain cornerbacket. Én pedig ezt egy D osztályzattal illettem. Utólag megmosolyogtató Surtain mellett egy ilyen rossz értékelés, de a körülményeket figyelembe véve azért természetesnek mondható. Akkor úgy vélekedtem (és most is tartom), hogy ha lehetőséged van kihúzni egy magasra taksált irányítót, akiben benne van a potenciál, hogy legalább egy közepes franchise irányító legyen, akkor meg kell tenned. Az már egy másik kérdés, hogy úgy néz ki Fields nem hogy közepes, de semmilyen kezdő nem lesz az NFL-ben (Mac Jones pedig még inkább nem), de az akkori tudásunk szerint ez egy elpazarolt pick volt.
Surtainről egyként így vélekedtem: “Surtain egy nagyon jó játékos. Véleményem szerint a legjobb a posztján. Technikailag a legképzettebb corner a classban, de még az is lehet, hogy az elmúlt pár év legkészebb játékosa. Egy olyan játékos, aki jól olvassa a játékot, érti annak részleteit is. Egy igazi sportcsaládból származik, így a vérében van a poszt minden cseppje. Ráadásul igencsak tapasztalt és képzett is. Az ország egyik legjobb egyetemén volt hosszú ideig kezdő, ahol jó edzők kezei alatt tanulhatta a sport csínját-bínját.”
Nincs mit hozzátenni ehhez. Surtain nem csak beváltotta a reményeket, hanem még túl is szárnyalta őket. Természetesen a jelenlegi tudásunkkal már nem D-vel illetném a picket, de akkor sem magával a játékossal volt gondom.
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
Legutóbbi hozzászólások
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről