Ahogy minden szakértő, úgy mi is értékeljük a csapatok draftjait az aktuális tudásunk alapján. Ez egyesek szerint nem más, mint ködszurkálás, és legalább kettő, de inkább három év kell ahhoz, hogy jól meg tudjunk ítélni egy draft classt. Ez a feltétel most teljesült a 2021-es draftoltak esetében, így egy sorozat keretében újraértékeljük a csapatok draftjait.
A koncepció a következő: fogjuk a 2021-es draftértékelőinket, felelevenítjük az akkori gondolatainkat, majd a jelenlegi tudásunk alapján újraértékeljük az adott csapat húzásait. A következő delikvens az NFC East.
Dallas Cowboys
A 2021-es az a draft, ahol utólag nagyon rosszul néznek ki az értékelések, ha a Cowboys első körét nézzük. Ugyanis a legtöbben nem értékeltük túl jóra Micah Parsons kiválasztását, belőle viszont a liga egyik legjobb védője lett aztán. Józsi és én is C- értékelést adtunk rá első reakcióként, Bálint pedig a teljes classról írt cikkében C osztályzatot adott. Na ez most nyilván A+ lesz. A Cowboys ugyebár egy cornerbacket szeretett volna vinni 1/10-re, de a Broncos és a Panthers lecsapott a két szupertehetségre (Surtain, Horn), így nem is nagyon tudott mit csinálni a dallasi csapat, olyannyira, hogy még az Eaglesszel is hajlandóak voltak hátracserélni. Végül vészmegoldásként jött Parsons, akit a legtöbben linebackernek gondoltak, és alapvetően mi is emiatt voltunk negatívak a pickkel, mert vagy nem tartottuk elég értékesnek az LB posztot, hogy ilyen magas cetlit áldozzanak rá, és/vagy Parsonsban nem láttuk a jó linebackert. És könnyen lehet, hogy linebackernek nem is lett volna jó, de mindeközben meg a liga egyik, ha nem a legjobb pass rushere lett.
A második körben aztán Kelvin Joseph érkezett, aki ugyan tehetséges cornerback volt, de már a draftkor is tudtuk, hogy lehet fontosabb neki a rap karrierje. Ami gyakorlatilag így is lett, nem tett bele kellő munkát a fociba és elkallódott, összesen 353 snapet töltött a pályán karrierje során. Akkor is rossz picknek tűnt, de még annál is rosszabb lett.
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben