Ahogy minden szakértő, úgy mi is értékeljük a csapatok draftjait az aktuális tudásunk alapján. Ez egyesek szerint nem más, mint ködszurkálás, és legalább kettő, de inkább három év kell ahhoz, hogy jól meg tudjunk ítélni egy draft classt. Ez a feltétel most teljesült a 2021-es draftoltak esetében, így egy sorozat keretében újraértékeljük a csapatok draftjait. Jöjjön az NFC North!
A koncepció a következő: fogjuk a 2021-es draftértékelőinket, felelevenítjük az akkori gondolatainkat, majd a jelenlegi tudásunk alapján újraértékeljük az adott csapat húzásait.
Green Bay Packers
Eric Stokes kiválasztása az első körben közeledve a drafthoz nem hatott már annyira váratlanul, hiszen az elit atlétának számító top képzésből érkező játékosok előszeretettel kúsznak föl a boardokon. Az, hogy Stokes mennyire is fogja überelni az akkori második számú cornert, Kevin Kinget azonban kérdéses volt. A kétkedőknek pedig nagyjából igazuk is lett. Stokes továbbra is atléta és nem egy jó NFL cornerback. Helyezkedni nem tanult meg jobban, ahogy a labdaérzékét is csak újoncként csillogtatta meg, ahol több labdát is leütött. Az elmúlt két szezonban 80% fölötti elkapási rátát engedett 4 touchdown kíséretében, ráadásul 2023 nagy részét sérülés miatt ki is hagyta. Idén még a csapat kezdő szélső cornere lesz, de jelenleg a védelem egyik gyenge pontjaként gondolhatunk rá.
Az első kör után a másodikban sem javított túl sokat a csapat. Corey Linsley távozása után szükség volt centerre, de Josh Myers nem nőtt föl a várakozásokhoz. Idénre már a kezdő posztja is veszélyben lehet, hiszen három év alatt nem állt össze a passzblokkolása, centerekhez képest kifejezetten sokszor verik meg és a futásblokkolása sem olyan, ami ezt kompenzálni tudná, hiába egy prototípus zónablokkoló centerről van szó. Az akkori B- értékelést így C mínuszként írnám felül, nemcsak Myers eddigi produkciói miatt, hanem mert egy pickkel később a Chiefs ugyancsak centert draftolt, egy bizonyos Creed Humphrey személyében, aki jelenleg a liga egyik legjobbja.
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala