Az első körös újonc irányítókat mindig nagy felhajtás övezi, azonban második körösként már kisebb a nyomás az emberen, kisebb a rivaldafény. Főleg ha csak a szezon második felében szállsz be a csapatba, amely közben teljesen irrelevánssá vált már és semmi esély nincs a playoffra. Épp ezért valószínűleg kevesen nézték Will Levis újonc (fél)szezonját közelről, úgyhogy most vizsgáljuk meg, mit is láttunk a fiatal QB-tól és milyenek a kilátásai a jövőre nézve.
Levist a legtöbben első körös prospectként tartották számon (nálunk a szerkesztőségi konszenzus szerint a 20. legjobb volt), sőt a draft hetében egy ponton még az 1/2-es pickre is őt tartották favoritnak a fogadóirodák. Végül azonban nem vitte el senki az első napon, hogy aztán a Titans felcseréljen érte a második kör legelejére. A szezont harmadik számúként kezdte meg, de Ryan Tannehill gyengén teljesített, Malik Willis borzasztó volt, így a 8. fordulóban bedobták Levist a kezdőbe, és a Falcons ellen mindenkit meglepve négy hosszú touchdownnal győzelemre vezette csapatát. Arról a teljesítményről írtunk is azonnal a héten. Utána viszont jött három gyors és nagyrészt sima vereség, amiből kettőn elég rosszul is mutatott a fiatal QB. Itt pedig 3-7-es állásnál a legtöbben el is engedték a Titanst, így Levis további játéka sem kapott nagy rivaldafényt.
A jövő szempontjából viszont eléggé fontos, mi történt ekkor, szóval nézzük is meg mit láttunk Levistől és mit várhatunk tőle a továbbiakban, mennyire lehet belőle franchise QB.
*Ha a legjobb meccsét akarjátok visszanézni, akkor a Texans elleni hazait ajánlom, ha a legrosszabbat, akkor meg a Buccaneers elleni idegenbelit.*
Will Levis against the Texans in week 15 is indeed the best game to watch if you want to be optimistic about him.
Launching throws, jump passes, flashes of accuracy and adventures in scrambling. Little bit of everything from Levis in this game. https://t.co/UvGYi67UO8 pic.twitter.com/6DU8euP883
— Nate Tice (@Nate_Tice) June 3, 2024

Legfrissebb cikkeink
- Döntött a Saints a két 2022-es első köröséről
- Chargers-Lions meccsel indul a 2025-ös futballszezon
- Támadót akar draftolni a Jaguars?
- Kétszer annyi embert várnak a draftra Green Baybe, mint ahányan laknak a városban
- Ne feledjétek, FK! Draft Show csütörtök és péntek éjjel!
- Final Mock ’25 – alatriste
- Matthew Stafford: Soha nem akartam igazán távozni a Ramstől
- Jól haladnak a tárgyalások a 49ers és Brock Purdy között
- Nehezen tud dönteni két 2022-es első köröséről a Packers
- Final Mock ’25 – Maetthy
- Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- A 49ers két elit sztárja is új szerződést akar
- A 2025-ös linebacker és safety class
- Lehívja első körös falemberének az opcióját a Cowboys
- A centerét is alaposan megfizette az Eagles
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Final Mock ’25 – alatriste
- AntalKovacs21 on Final Mock ’25 – alatriste
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Cseh Tibor on A 2025-ös támadófal class – csak a karok lennének hosszabbak
- Cseh Tibor on Triple Coverage #598 – 2 körös “mi mit csinálnánk” mock draft
- vicgeordie on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on FK! Draft Big Board 2025
- Zotya on A Jets három játékost választott a 2022-es draft első körében, mindegyiknek lehívta az opcióját