A Dolphins nemrég kivágta a veterán nose tackle Teair Tartot, aki két napon belül új csapatot talált magának, méghozzá a Chargerst – számolt be Adam Schefter.
Elég jól indult a karrierje a Titansnél, nagyon jó futás elleni védőnek számított, de eléggé furcsa, hogy aztán sem ott, sem a Texansnál, sem a Dolphinsnál nem tudott megragadni. Tavaly decemberben menesztették Tennessee-ből, mert ő elégedetlen volt a szerződésével és a játékidejével, ez pedig kihatott a hozzáállására és teljesítményére is. Azóta sehol sem kérnek belőle. Talán most a Chargersnél, ahol nagyon gyenge a felhozatal DT poszton, Morgan Fox és Poona Ford a legjobbjaik.
A 49ersnél vannak problémák a támadófalban jelenleg. Trent Williams holdoutja még mindig nem ért véget, és egyelőre nincs is kilátásban a dolog. Szóval jelenleg csere left tackle-lel kell készülniük, és most mellette bal guard poszton is egy tartaléknak kell beugrania. Megsérült ugyanis Aaron Banks, egész konkrétan eltört a kisujja, ezért pedig ki kell hagynia a felkészülés hátralévő részét. Ezzel együtt Kyle Shanahan úgy nyilatkozott, hogy reméli az első héten már ismét bevethető lesz a korábbi második körös falember.
Addig is a veterán Jon Feliciano vagy a 2022-ben negyedik körös Spencer Burford játszhat Banks helyén.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben