Kadarius Toney 2021-ben 1/20-as volt és három év alatt két Super Bowlt nyert. Persze ez utóbbihoz túl sok köze nem volt és most már azért is kaparnia kell, hogy a Chiefs ne vágja ki, árulta el a főedző Andy Reid.
“Ismerjük őt, tudjuk, hogy mennyire tehetséges. Ezt viszont látni kellene a pályán is, így most azért küzd, hogy a rosteren maradhasson”
– mondta a HC (via PFT).
Toney-t eredetileg a Giants draftolta, újoncként volt is pár jó meccse, de 10 találkozón végül csak 420 yard került a neve mellé. Másodévesen már gyakorlatilag kiszorult a kezdőből, majd a csapat egy elcserélte a Chiefshez egy harmadik- és egy hatodik körös cetliért.
Kansas Cityben sem váltotta meg a világot. Két év alatt 20 meccsen kapott lehetőséget, de csak 340 yardot és három TD-t gyűjtött, illetve a rájátszásban is csak egy hosszabb punt returnnel tudott kitűnni (a 2023-as szezonban már nem is játszott a PO-ban). Nem sok érv szól a megtartása mellett.

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei