A Chiefs 2028 végéig hosszabbított kiváló rúgójával, Harrison Butkerrel. A felek négy évre állapodtak meg $25,6 millióról, amiből $17,75 millió garantált – írja az NFL Media. Az éves $6,4 milliós átlagával magasan a legjobban fizetett kicker lett a ligában. Eddig Justin Tucker és Jake Elliott volt a csúcstartó évi $6 millióval.
Butkert 2017-ben a hetedik körben választotta ki a Panthers, de a keretszűkítés előtt kivágták és visszatették a gyakorlócsapatba. Innen a Chiefs leigazolta a 4. forduló előtt és azóta stabil pontja a csapatnak. Tavaly 35 mezőnygól-kísérletből 33-at értékesített, illetve mind a 38 extra pontját bevágta. A rájátszásban 11/11 volt mezőnygóloknál és 8/8 extra pontoknál.
A rúgó a holtszezon során negatívan is bekerült a hírekbe, miután eléggé ellentmondásos diplomaosztós beszédet mondott, ahol többek közt arról beszélt, hogy a nők otthon elért eredményei értékesebb, mint az akadémiai vagy szakmai céljaik.

Legfrissebb cikkeink
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Pont azt mondta, hogy nem kell mindenkinek a karriert hajtania annyira, mert ugyanolyan értékes dolog az is, ha “pusztán” családanyaként tekint magára a nő…