Két safety is új otthont talált magának: Caden Sterns az Eaglesbe, Tashaun Gipson a Jaguarsba igazolt.
Sterns eddig a Broncosnál játszott, Vic Fangio főedzői regnálása alatt draftolták az ötödik körben. Ez azért fontos infó, mert Fangio most az Eagles védőkoordinátora, szóval korábbi játékosát igazoltatta le a vezetőséggel. Sterns újoncként bőven játszott is Denverben, de az utóbbi két évben sérülések miatt alig tudott pályán maradni, ezért nemrég menesztették. A Panthers felvette a waiverről, de nem ment át az orvosi vizsgálaton, ezért lett újra szabadügynök. Úgy néz ki az Eaglesnél komfortosabbak az egészségügyi állapotával kapcsolatban.
Amúgy a csapatra ráfér a safety segítség, hiszen CJ Gardner-Johnson és Reed Blankenship mögött elég gyér a felhozatal, főleg hogy a tavalyi harmadik körös Sydney Brown nem bevethető sérülés miatt. Mögöttük konkrétan senki sincs a rosteren, a corner James Bradberryt és Avonte Maddoxot próbálgatják, amikor szükség van rá.
Gipson pedig visszatér Jacksonville-be, ugyanis 2016 és 2018 között játszott már a franchise-nál, mielőtt a Texanshoz, a Bearshez és a 49ershöz igazolt volna. Az utóbbi két évben a 49ersnél elég nagy szerepe volt, rájátszással együtt 39 meccsen is kezdett, de fiatalítottak a poszton, ezért nem igazolták vissza. Részben azért sem, mert hatmeccses eltiltással kezdi majd a szezont teljesítménynövelő szerek használata miatt. Most edzésekre még lejárhat és az előszezonban is pályára léphet, azonban az idény kezdetétől otthon kell maradnia – vagy legalábbis távol a csapattól.
A Jaguarsnál Andre Cisco és Antonio Johnson a két kezdő safety, mögöttük a sérüléssel bajlódó Andrew Wingard, illetve a veterán Adrian Amos a csere.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben