A Falcons és a cornerback AJ Terrell megállapodott egy négy évre szóló $81 milliós szerződésről, amiből $65,8 millió valamilyen formában garantált – írja Ian Rapoport. Ezzel éves átlagban Jaire Alexander mögött a második legjobban fizetett játékos lett a posztján.
Terrell az ötödik éves opcióján játszott volna idén $12,344 millióért, a mostani évi $20,25 milliós fizetése jobban tükrözi a játékerejét és értékét a korábbi első körös védőnek. Két évvel ezelőtt volt egy egészen elit éve, amit statisztikailag még nem tudott megismételni, de ettől függetlenül egy nagyon jó játékosról van szó.
Tavaly például messze a legtöbbet kellett press coverage-et játszania (303 snap, 99-cel több mint a másodiknak), ezeken a harmadik legkevesebb yardot engedte snapenként és a 7. legjobb várható alatti pontosság fűződött a nevéhez. Miközben a Falcons pass rush szinte nem is létezett. Szóval az egyik legnehezebb feladata volt a ligában, mégis kiválóan teljesített.
Érdekes egyébként, hogy a CB-piac mennyire stagnál, idén Terrell mellett L’Jarius Sneed, Tyson Campbell és Jaylon Johnson is új szerződést kapott, de senki sem döntött rekordot, pedig Jaire Alexander már két éve egy jóval alacsonyabb fizetési sapka mellett kapta az ő szerződését.

Legfrissebb cikkeink
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
Judon meg nézeget, mi van, már megint nem én?