Az 1/10-re kiválasztott JJ McCarthynak nagyon biztató bemutatkozása volt az előszezon első körében, azonban mint utólag kiderült, megsérült a térde. A hétfői edzésen térdfájdalmakra panaszkodott a fiatal irányító, most pedig Kevin O’Connell főedző elárulta az újságíróknak, hogy meg kell műteni McCarthy meniszkuszát.
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mennyi időt kell kihagynia, ez majd csak a műtét közben derül ki. Ugyanis eközben tudják csak megmondani a súlyosságát és ettől függően két opció van. Ha teljesen helyre kell állítani a meniszkuszt, akkor várhatóan a teljes szezont ki fogja hagyni. Ha viszont csak kisebb beavatkozásra van szükség, akkor jó esetben 4-6 hét után visszatérhet a pályára.
Ezzel együtt még biztosabbá vált, hogy Sam Darnold lesz a Vikings kezdő irányítója a szezon elején. A terv eddig is ez volt, de így könnyen lehet, hogy egész évben őt fogjuk nézni lilában. Pedig McCarthy tényleg biztató volt bemutatkozásakor, a gyors interceptionje után nagyon jól osztogatott. Tegyük hozzá, hogy egyébként Darnold is jól mutatott ebben a támadósorban.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Kezdődik…
Aki minnesota fan mint én az tudja hogy mindig történi fog valami és nincs szerencsék .örökös szenvedés
Pech…konzultálni kellene Djokovic al meg az orvosaival, hátha….