A Browns nem lehet valami elégedett az irányítójátékával úgy összességében. Biztosan szeretnék elcserélni a kezdő Deshaun Watsont, egyrészt idén $62 milliós halott pénz keletkezne után, másrészt senki sem cserélne a teljesen garantált szerződéséért. Ezzel együtt van olyan QB a rosteren, akit szintén elcserélnének, és erre jobb esélyeik is vannak.
A Brownsnak jelenleg négy irányítója is van a keretben, akik mind láttak már NFL-pályát. Watson mögött Jameis Winston az első számú csere, mögötte pedig a Ravenstől érkező Tyler Huntley és a tavalyi ötödik körös Dorian Thompson-Robinson küzd a QB3 pozícióért. Úgy tűnik Huntley nyerheti ezt a csatát, ugyanis a csapat DTR-t szeretné elpasszolni a TheAthletic információi szerint.
Thompson-Robinson tavaly 8 meccsen szerepelt, háromszor kezdőként, 440 yard, 1 TD és 4 INT került a neve mellé. Mobilis irányító, izgalmas a stílusa, de nem tűnt úgy, hogy kezdő lehet a profik közt – ugyanakkor cserének jó lehet ilyen olcsó szerződéssel valahol.
Állítólag a Browns egy támadófalembert szeretne érte elsősorban, mivel tackle poszton elég cudarul állnak a sérülések miatt: Jedrick Wills és Jack Conklin is PUP-listán van jelenleg, illetve James Hudson is sérüléssel bajlódik – szóval a legjobb négy játékosukból három.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala