Újabb fordulat lehet a Brandon Aiyuk fémjelezte szappanoperában. Bár úgy tűnt, hogy a 49ersnek sikerül megegyeznie az elkapóval, továbbra is messze az álláspontok, így pedig ismét felerősödtek a távozásáról szóló hangok. Legutóbb a San Francosco Chronicle jelentkezett egy riporttal, mely szerint Johan Dotson elcserélése után a Commanders ismét versenyben lehet Aiyukért.
A fővárosi csapat ott van Aiyuk kívánságlistáján, ugyanis így újra együtt játszhatna a korábbi egyetemi irányítójával, Jayden Danielsszel. Emellett a Commanders jelenleg 37,8 millió dollárnyi cap space-szel rendelkezik, tehát egy 30+ millió dolláros hosszabbítás is bőven beleférne (egyébként a 49ersnek is van idén 51 millió dollárja a fizetési plafon alatt, de jövőre már most 39 milliós mínuszban van, így közel sincs olyan nagy mozgástere, mint elsőre tűnik).
Két hét és kezdődik az alapszakasz, így sok ideje már nincs a feleknek tető alá hozni egy megállapodást.

Legfrissebb cikkeink
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- vicgeordie on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat