A Patriots idén visszaigazolta a liga talán legjobb csere/bridge irányítóját, Jacoby Brissettet, illetve az 1/3-as cetlivel kihúzta a Caleb Williamsszel egy szinten emlegetett Drake Maye-t. Ezek után várható volt, hogy az újoncot nem dobják be azonnal a mély vízbe, Brissett szerint pedig nem is kérdés, hogy ki fog kezdeni idén.
“Tökéletes vagyok arra, hogy felkészítsem Maye-t a kezdő pozícióra. Ugyanakkor arra is tökéletesen alkalmas vagyok, hogy én kezdjek. Ne vegyétek ezt el tőlem, én arra számítok, hogy ameddig itt vagyok, addig én leszek a Patriots kezdő irányítója”
– nyilatkozta magabiztosan a veterán irányító az Up and Adams show-ban.
A 31 éves Brissett legutóbb 2022-ben kezdett a Brownsban és akkor egyébként kiválóan teljesített. Tavaly viszont csak háromszor lépett pályára a Commadersben és mindössze 46 snapje volt. Karrierje során 48-szor volt kezdő és eddig 10 574 yard, 51 TD és 23 INT került a neve mellé.
Azt biztosra vehetjük, hogy normál körülmények között ő lesz a Patritos kezdője az első fordulóban, sőt jó eséllyel a szezon első harmadában/felében is. Az ugyanakkor már meglepő lenne, ha az 1/3-as újonc semmi lehetőséget nem kapna idén.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- 30 millió dollárról mondott le Derek Carr
- Fatukasi marad Houstonban
- Hunter újra elhozza az izgalmat – Jaguars draftértékelő
- Age of Ward – Titans draft értékelő
- A Chiefs lesz a Chargers vendége az első fordulóban Brazíliában
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Kopi3.14 on Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- Dzsama9 on Egyre közelebb a tush push vége
- Pedro44 on Megölte és elégette barátnőjét az ex-NFL-játékos