Trey Lance eddigi karrierje minden, csak nem álomszerű. Pedig nem indult rosszul a dolog, a 49ers három első- és egy harmadik kört áldozott fel érte, de olyannyira nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hogy a csapat mindössze két év után elcserélte egy negyedik körös cetliért a Cowboyshoz. A helyzet pedig azóta sem változott.
A Cowboys kezdő irányítója vitán felül Dak Prescott. Mögötte csak Lance és Cooper Rush van a rosteren, de a korábbi 1/3-asnak még Rush legyőzése is megugorhatatlan feladat. Ráadásul olyannyira nincs verseny, hogy Lance a hírek szerint végig játssza majd a csapat harmadik előszezonmeccsét – ahogy tette azt Will Grier tavaly, mielőtt kivágták.
Az újságírók rá is kérdeztek Jerry Jonesnál, hogy akkor ez azt jelenti-e, hogy Lance is hamarosan az utcán találja magát. A tulajdonos szerint viszont erről szó sincs, sőt egyenesen garantálja, hogy nem rúgják ki. Szakmailag ugyan lehetne ezzel vitatkozni, de mivel Lance idei 5,3 millió dolláros fizetése teljesen garantált, így anyagilag ugyanott tartana a csapat.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben