Közeledik a fantasy idény, és ezáltal közelednek a fantasy draftok is. Múltkor megnéztük, hogy kiket érdemes draftolni, most pedig olyan játékosokat hozok, akiket érdemes elkerülni – legalábbis a jelenlegi draftpozíciójukban.
Ne feledjétek, augusztus 25-én éjfélig lehet jelentkezni az FK! x FIRST Fantasy bajnokság 2024-es idényére, ahol minden héten kézműves söröket nyerhettek. Ne maradjatok le róla!
Talán ez a cikk is segít majd Nektek összerakni a legjobb csapatot, amivel a bajnoki címig menetelhettek, vagy legalább elkerülni a legnagyobb hibákat.
Fontos megjegyezni, hogy az nfl.com rankingja alapján állítottam össze ezt a listát, hiszen ezt fogjuk használni a bajnokságainknál. Így előfordulhat, hogy más platformokon nem számítanak rossz értéknek az alábbi játékosok az adott platform rankingja alapján. Annyiban viszont eltérek a bajnokságainktól, hogy nem 16 fős ligával, hanem a sztenderd 12 főssel számolok (tehát mondjuk a 3. körben a 25-36. helyen rangsorolt játékosok közül választhatok).
1. kör: Puka Nacua, WR, Rams (nfl.com ranking: 10.)
Kezdjük azzal, hogy nem véletlen első körösök a játékosok fantasyban, mindenkitől jó szezon várható, így itt leginkább azt akarom megtalálni, akitől kicsit jobban tartok, vagy szerintem kicsit rosszabb lesz mint a rankingja. Ha magasabbról akarnék hozni valakit, akkor Ja’Marr Chase-t nem vinném el 1/4-re így, hogy nem edzett semmit a nyáron meg szerződéses kérdések vannak, meg a pályán is határeset, de azért a top8-ban így is elvinném.
Viszont Puka Nacua kapcsán talán kicsit még szkeptikusabb vagyok és őt nem vinném el az első körben, őt inkább ilyen 16. hely környékére lőném be a saját rankingomban. Egyrészt tavaly azért Kupp sérülése is segített megnyomni a számait, másrészt a Rams a szezon fele környékén átállt egy erősen futásorientáltabb rendszerre, amivel domináltak. Ezt várom idén is, így relatíve kevesebb passzra számítok, ami ráadásul Kuppal megosztva lehet csak Nacuáé. Nyilván jó lesz Nacua, csak szerintem túl van árazva a 10. hellyel.

Legfrissebb cikkeink
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
- Breakout játékosok 2025 – NFC North
- ELF: Enthroners vereség Stuttgartban is
- Triple Coverage #611 – Kedvenc korai prospectjeink a 2026-os draftra
- Az 1/1-es Cam Wardnak meg kell küzdenie a kezdőért
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Cseh Tibor on Breakout játékosok 2025 – NFC North
- Pedro44 on Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
Hol lehet ennek az egész fantasynek utánanézni? “Újoncként” elég nehéz átlátni, nem is igazán tudom, hogy fogják bele. Írtatok róla korábban, vagy van valahol egy jó ismertető/szabályrendszer tippetek magyarul? Köszönöm.