A Packers ismét új kezdő rúgót talált magának, a csapat ugyanis leigazolta a Titanstől kivágott Brayden Narvesont és ezzel a lendülettel kivágta Greg Joseph-t. Mindezt két nappal azután, hogy menesztették a 2023-ban hatodik körös Anders Carlsont. Érdekes lépés ez, Naverson ugyanis még soha nem játszott tétmeccsen a profik között, idén került a ligába draftolatlanként (az előszezonban mondjuk nem volt rossz).
Brandon Aiyuk és Trent Williams még mindig sem edz a 49ersnél, továbbra is új szerződést szeretnének. A csapatnak még 12 napja van megegyezni az támadókkal.
További elkapóhírek: a Lions visszaigazolta Donovan People-Jonest és leigazolta Allen Robinsont a gyakorlócsapatába, a Commanders pedig leigazolta a korábbi Texans elkapó Noah Brownt. A 49ers pedig a korábbi második körös bust Terrace Marshallt szerezte meg.
A Titans menesztette a tight end Nick Vannettet. Nem örülhetett tehát sokáig a veterán támadó annak, hogy túlélte a végső keretszűkítést.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
- A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Egy bustot kivágott, kettőt leigazolt a 49ers
- Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Triple Coverage #602* – Minden csapat legnagyobb kérdése a draft után – NFC
- A Jetsnél köthet ki a teljes Williams-család
- Jaylon Smith visszatér!
- Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- 30 millió dollárról mondott le Derek Carr
- Fatukasi marad Houstonban
- Hunter újra elhozza az izgalmat – Jaguars draftértékelő
- Age of Ward – Titans draft értékelő
- A Chiefs lesz a Chargers vendége az első fordulóban Brazíliában
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- katonadani on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Cseh Tibor on A Bengals már megint a védőin garasoskodik
- Cseh Tibor on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- bjeela on Van egy álmom – Bears draftértékelő
- Kopi3.14 on Szinte biztos, hogy Nick Chubb nem tér vissza a Brownshoz
- Dzsama9 on Egyre közelebb a tush push vége
- Pedro44 on Megölte és elégette barátnőjét az ex-NFL-játékos