Nick Chubb és Bradley Chubb is rossz hírt kapott az orvosoktól, írja minden releváns forrás. Egyikük sem épült fel annyira, hogy pályára lehessen őket engedni, így mindkét játékos PUP-listán kezdi a szezont, ami azt jelenti, hogy minimum négy fordulót kénytelenek kihagyni.
Nick Chubb 2018-ban a Browns második köröse volt, újoncként 996 yardig és nyolc TD-ig jutott, majd az ezt követő négy évben 5344 yard és 40 TD került a neve mellé és még soha nem volt 5 yardosnál rosszabb futásonkénti átlaga. Egészséges abszolút elit, de nagyon nincs szerencséje a sérülésekkel, az egyetemi karrierjét is számítva már három súlyos térdsérülést szenvedett el a pályán. A hiányában alighanem Jerome Ford, Pierre Strong és D’Onta Foreman kapja majd meg a snapek nagy részét.
Ami Bradley Chubbot illeti, ő a Broncos első köröse volt 2018-ban és 2022-től erősíti a Dolphinst. Egészségesen nagyon magas szintet képvisel, de eddig neki sem volt szerencséje a sérülésekkel, hat év alatt csak 73 meccsen lépett pályára.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben