Zárul az előszezon, így jönnek az utolsó tanulságaink az alapszakasz előtt.
Indianapolis Colts @ Cincinnati Bengals 27-14
A Coltsnál Anthony Richardson szuperül kezdett, gyönyörű volt az első drive minden szempontból, aztán viszont dobott egy pick-sixet, ahol egy option route-nál nem értették meg egymást a tight enddel. Ez annyira megzavarta, hogy a következő öt passza rossz volt és egy strip-sack is összejött. Ilyen hullámzó teljesítményeket várhatunk tőle az alapszakaszban is, egyszerűen minél több és több snapre és tapasztalatra van szüksége. Ugyanakkor jó hír, hogy az első körös Laiatu Latu nagyon jól néz ki, most is volt egy sackje (még ha cserék ellen is), illetve a második körös AD Mitchellnek is volt touchdownja, ő is elég jó volt az utóbbi hetekben. A védelem összességében elég nagyot ment (a kezdők 16 playből 24 yardot engedtek), de nem hiszem, hogy sok következtetést érdemes levonni ebből, hiszen a cserék ellen tolták.
Jordan Battle pick six off AR pic.twitter.com/WBYbOGtXcF
— Billy M (@BillyM_91) August 23, 2024
A Bengalsnál nem voltak fenn a pályán a kezdők, így főleg a rosterért küzdők versenyét láthattuk. Ez egyébként azt is jelenti, hogy Dax Hill lesz a kezdő szélső corner és nem DJ Turner, hiszen előbbi nem öltözött be. Jordan Battle pick-sixét ezen az oldalon is ki lehet emelni, ő azért számíthat komoly játékidőre harmadik safetyként. A harmadik körös WR Jermaine Burton megint elég sokáig pályán volt, ami nem jelent jót ezen a ponton, de amikor játszik, akkor jól teljesít. Vélhetően csak 5-6. számú WR jelenleg a depth charton, ráadásul Charlie Jones visszatérése azt is jelenti, hogy a visszahordó feladatokat is elvesztette. A draftolatlan linebacker Maema Njongmetát érdemes még kiemelni, aki másodszor vezette tackle-ökben a csapaton belüli listát, vélhetően rostert is fogott. A korábbi második körös Jackson Carman viszont olyan rossz volt, hogy már másnap kivágták.
AZ ELSŐ HÓNAP MOST CSAK 990 FORINT!

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben