Kivágta rögbisztárját a Chiefs. Louis Rees-Zammit futóként próbálkozott, de nem fért be az 53-as keretbe. Illetve a korábbi második körös Irv Smitg és az elkapó Justyn Ross is repült. Utóbbit az egyetemen sokan szerették, de sok sérülése volt és a profik közt nem mutatott semmit. Ellenben Carson Steele ott van a Chiefs keretében. Nagyon fun játékos volt az előszezonban. Fullbacknek néz ki, de leginkább futóként használták. Akár RB2 is lehet Pacheco mögött (Edwards-Helaire-t megelőzve).
Kivágta olimpia bajnok birkózóját a Bills. Gable Steveson védőfalemberként próbálkozott, a várakozásoknak megfelelően nem fogott rostert, de jó eséllyel a gyakorlócsapatba visszahozzák. Tokióban volt aranyérmes az ötkarikás játékokon.
Desmond Ridder is lapátra került. A Cardinalsnál Clayton Tune lejátszotta a korábbi harmadik köröst. Idén az elkapó Rondale Moore-t adta érte a Cardinals a Falconsnak. Ő meg IR-en van, szóval jó kis lose-lose csere.
Korábbi első körös falembert rúg ki a Chargers. Alex Leatherwood eredetileg a Raiders első köröse volt, de a Chargers már a negyedik csapata, és sehol nem tud megragadni.
Korábbi második körös elkapóját is kivágja a Panthers. 2021-ben draftolta a csapat Terrace Matshallt, de nem vált be. Valahol lehet bepróbálkoznak még vele.
Adrian Amost elküldi a Jaguars. Kisebb meglepetés, elég jó játékos még mindig.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben