A Patriots továbbra sem hosszabbított Matthew Judonnal, ráadásul még a hold-injét sem hagyták szó nélkül a csapatnál. A helyzet elég mérgesnek tűnik, így nem meglepő, hogy több csapat is érdeklődött a pass rusher iránt (via ESPN).
Judon a Patriots egyik legjobb és legfontosabb védője. Tavaly ugyan sérült volt, de előtte folyamatosan All-Pro közeli szinten teljesített, a jelenlegi tudásunk alapján a piacon bőven 20+ millió dollárt is kaphatna. Ehhez képest idén csak 6,5 millió dollárt fog keresni a jelenlegi szerződésével, így érhető az elégedetlensége.
A New England számára persze ez így kifejezetten kényelmes helyzet, de ha tovább romlik a felek viszonya, úgy egy cserében is lenne ráció. Sőt, akár egy viszonylag magasabb, 3-4. körös cetlit is kaphat érte a csapat, ha szakításig fajulna a helyzet.

Legfrissebb cikkeink
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
- A 2025-ös piac leginkább túlértékelt játékosai
- A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- Nagytakarításba kezdett a Dolphins, három játékos is repült
- Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- James Bradberry egy percet sem játszott, de bajnoknak tartja magát
- Jaguars: Esélytelen, hogy Lawrence távozzon
- Ha a Giants résztulajdonosa szeretnél lenni, itt a lehetőség!
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- Cseh Tibor on A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- camillo7777 on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai