Visszavonul az elmúlt évek egyik leginkább alulértékelt pass rushere, Markus Golden. A hír némileg meglepő, a 33 éves védő ugyanis a múlt héten írt alá a Steelershöz és úgy tűnt, folytatni akarja a pályafutását.
Golden eredetileg a Cardinals második körös játékosa volt. Újoncként rögtön 51 nyomásgyakorlással és négy sackkel kezdett, másodévesként pedig 53 nyomásgyakorlásig és 12,5 zsákolásig jutott. A következő két éve nem sikerült jól sérülések miatt, majd eligazolt a Giantshez, ahol 64-szer siettette az ellenfelek irányítóit 12 sack mellett.
Ugyan soha nem volt egy sztár, de azért egészségesen bőven letett annyit az asztalra, hogy 10+ millió dolláros szerződést kapjon. Érthetetlen módon viszont nem kapkodtak iránta a piacon és soha nem volt még csak évi 5 millió dolláros fizetése sem, pedig 2021-ben is 10+ sackes idénye volt.
A Steelershez tavaly igazolt, ahol nem tudott a kezdő közelébe jutni az elit TJ Watt-Alex Highsmith duó miatt, de limitált szerepkörben is jól teljesített. Karrierjét 343 tackle-lel, 51 sackel, 68 negatív yardos szereléssel, egy INT-vel, nyolc leütött labdával, 11 kiharcolt fumble-lel és egy visszahordott TD-vel fejezi be.

Legfrissebb cikkeink
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
- Breakout játékosok 2025 – NFC North
- ELF: Enthroners vereség Stuttgartban is
- Triple Coverage #611 – Kedvenc korai prospectjeink a 2026-os draftra
- Az 1/1-es Cam Wardnak meg kell küzdenie a kezdőért
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Csakeztne on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Cseh Tibor on Breakout játékosok 2025 – NFC North
- Pedro44 on Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után