Meglepő dolog történt tegnap a Titansnél, ugyanis visszavonult Saahdiq Charles, aki a csapat által kiadott első nem hivatalos depth charton kezdőnek számított jobb oldali guard poszton. Charles az utóbbi időben kihagyott pár edzést személyes okokra hivatkozva, majd tudatta a csapattal, hogy befejezi a focit.
Charlest a Commanders draftolta a negyedik körben még 2020-ban, tavaly pedig kezdővé lépett elő, összesen 18 meccsen kezdett eddigi karrierje során – idén ezt akár majdnem megduplázhatta volna. Nem teljesített valami jól egyébként a fővárosban, de ő tűnt a legjobb opciónak jelenleg a Titansnél, legalábbis ő teljesített a legjobban, hiszen ő kapta a legtöbb snapet az első csapattal. És ha Bill Callahan OL-guru őt látta a legjobbnak, akkor jó eséllyel igaza is volt.
Így újra verseny lehet a kezdőért a veterán Daniel Brunskill és a korábbi második körös Dillon Radunz között.

Legfrissebb cikkeink
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- BREAKING: Kellen Moore a Saints főedzője!
- Az Eagles és a Chiefs a két favorit a jövő évi Super Bowl megnyerésére
- Devonta Smith különleges társaságban
- A Cowboysnál Micah Parsons elcserélésének lehetőségéről egyeztettek
- Saquon Barkley összehozta minden idők legjobb futó szezonját
- Mock draft a Super Bowl után
- Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Triple Coverage #583 – Így láttuk az 59. Super Bowlt
- Elképesztő, amit az Eagles védelme letett az asztalra
- Jó eséllyel Eagles-Lions rangadóval kezdődik a 2025-ös alapszakasz
- Hiába az elit védői teljesítmények, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP
- A garbage time mentette meg a Chiefst a szégyenfaltól
- Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Deebo Samuel kereshet magának új csapatot
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
- ClayMatthews52 on Mock draft a Super Bowl után
- Kopi3.14 on A Jetsnél megmondták Aaron Rodgersnek, hogy mehet isten hírével
- Jani_Kovacs on Az Eagles a bajnok minden idők egyik legsimább Super Bowlja után
- Zotya on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Cseh Tibor on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- Jani_Kovacs on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala