Tua Tagovailoa agyrázkódást szenvedett a Bills elleni csütörtök esti mérkőzésen, és mivel ez már nem az első és nem a második ilyenje, így komoly aggályok merülhetnek fel a jövőjét illetően. Egyelőre annyi biztos, hogy a Dolphins IR-re teszi az irányítót, ami azt jelenti, hogy legalább négy meccset ki kell hagynia.
A Dolphins most a Seahawkshoz utazik, aztán a Titanst fogadja, majd utazik New Englandbe. Ezután pihenőhét következik, majd Indianapolisban játszanak a 7. fordulóban. Ezeket a meccseket mindenképp ki kell hagynia Tuának, így legkorábban október 27-én a Cardinals elleni hazai mérkőzésen térhet vissza – ám az sem biztos, hogy addigra már felépül.
Jelen állás szerint Skylar Thompson fog kezdeni a helyén, a cseréje pedig a frissen igazolt Tyler Huntley lesz. Érdekes lesz figyelni, hogy esetleg leigazolják-e Ryan Tannehillt, vagy cserélnek valakiért (Bryce Young esetleg?).

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
Felkészül: Fitzmagic! :D
Ha Tannehillben van egy kis gerinc,akkor bemutat a delfineknek.